INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > A legmegfelelőbb megoldást megtalálni az adott projekthez

A legmegfelelőbb megoldást megtalálni az adott projekthez

Nagy-Zoltán-Reynaers
2019 / 06 / 21

A belga Reynaers története több mint fél évszázados múltra tekint vissza. A fenntartható alumínium nyílászáró megoldásokra specializálódott beszállító céggel a KAV is együttműködik, a közös projektekről és az alumínium rendszerekről Nagy Zoltánnal a Reynaers magyarországi vezetőjével beszélgettünk.

A legaktuálisabb együttműködés a KAV és a Reynaers között az izlandi Marriott Hotel nyílászárós megoldásaival kapcsolatos munka. Mennyire volt különleges ez a projekt?

Nagyon sokat tanultunk ebből a projektből, ez volt az első nagy közös munkánk a KAV-val. Az, hogy egyáltalán létrejöhetett, komoly nemzetközi összefogás és nagyon jó csapatmunka eredménye. A magyarországi együttműködés mellett, ebben nagy szerepet játszott a cseh és lengyel kollégák aktív részvétele, a belga központunkból érkező mérnöki támogatás és a nyitottság az izlandi partnerek részéről. Hosszú előkészítési folyamat előzte meg a megvalósulást, hiszen tavaly nyáron kezdtünk el tárgyalni erről. Nagyon érdekes volt látni, mennyire jelentős kulturális különbségek vannak Magyarország és Izland között, ezek miként ütköznek ki, hogy lehet ezeket kommunikálni a másik fél felé, megérteni a másikat, majd a legvégén mégis közös nevezőre jutni, közös nyelvet beszélni.

Úgy tudom, egyedi, speciális profilokat is kellett gyártani a projekthez. Milyen az, amikor olyan partnerrel dolgoznak, aki kreativitással nyúl hozzá a szerkezetekhez?

Igen, a megvalósítás abból a szempontból is speciális volt, hogy itt nemcsak standard rendszerelemek, hanem erre a projektre fejlesztett speciális profilok is voltak. Ezek létrehozásában a belga központunk, az izlandi partner és a KAV is részt vett. A KAV a többi versenytársukkal ellentétben nem klasszikus bérgyártásban gondolkozott – tehát nem abban, hogy megveszik tőlünk az anyagot, legyártják és kiszállítják úgymond gépiesen – hanem valóban az egész projektet vizsgálták, a megoldásokat keresték, és ennek megfelelően plusz szolgáltatásokat is nyújtottak az izlandi vevőnek. Szerintem ez nagyon sokat jelentett az izlandiaknak is, s nagyon jó volt látni azt, hogyan viszonyulnak a magyar kollégák az egyes kihívásokhoz. Érdekes volt megtapasztalni, hogy nem gondolkodás nélkül, szolgai módon hajtják végre az elvárt feladatokat, hanem tényleg próbálják megérteni a megrendelői követelményrendszert, és annak megfelelően egy jól működő megoldást kidolgozni rá.

Jelenleg miként van jelen a Reynaers Magyarországon és milyen a kapcsolat a KAV-val?

A Reynaers egy belga multinacionális cégcsoport most már több mint 50 éves múlttal, globálisan mintegy 540 millió Eurós forgalommal és 2200 fős létszámmal. Magyarországon viszont még újak vagyunk, gyakorlatilag tavaly év elején született meg az a döntés, hogy itt is föl kell építeni a piaci jelenlétet. A nulláról kezdtünk el mindent, irodát béreltünk, embereket vettünk fel, illetve elkezdtük a partnerhálózatot kiépíteni. Ebben a folyamatban játszik fontos szerepet a KAV, ugyanis ők már a kezdetektől fogva nagyon nyitottak voltak felénk, aminek úgy gondolom, meg is lett az eredménye. Jelenleg ők a legnagyobb hazai partnerünk, és rendszeres együttműködés van a két cég között, amit szeretnénk is tovább vinni.

A cég megjelenése annak köszönhető, hogy Magyarországon is egyre nagyobb a kereslet a magas minőségű nyílászárókra?

Bár csak bő egy éves tapasztalatom van a nyílászáró szakmában, azt azért látom, hogy a piacnak megvan az a szegmense, ami abszolút az igényes és a minőségi nyílászárók irányába megy el. Ha magas minőségű komplex alumínium nyílászáró rendszerekről beszélünk, akkor három olyan cég van – köztük mi is -, amelyik a felső kategóriát képviseli. Mi a termékpalettánk kialakításakor mindig kiemelt szerepet fordítunk az energiahatékonyságra és a környezetért történő felelősségvállalásra.

Emellett mik az erősségei a cégnek és merre vannak a fejlődés irányai?

Folyamatosan figyeljük a piacot, nemcsak itt Magyarországon, hanem természetesen a többi országban is. A piaci igények a belga fejlesztő központunkba futnak be, ott megvizsgálják, hogy minek van piaci realitása, és azokba az irányokba megy tovább a rendszerek fejlesztése. A magas minőség mellett cégünk erőssége az ügyfélközpontúság, és a rugalmasság, amit biztosítani tudunk. Alapvetően az ügyfeleinkre és az ő igényeikre fókuszálunk, s ezeknek nagyon rövid reakcióidővel szeretnénk megfelelni. Úgyhogy a termék jó minősége mellett a kiszolgálás minősége az, amire nagyon nagy hangsúlyt kell fektetnünk, és ez a sikerünk egyik kulcsa.

Talán pont emiatt tudnak ennyire jól együttműködni a KAV-val?

Szerintem igen. Az, hogy a gondolkodásmódunk és a filozófiánk hasonló, nagyon sokat segít abban, hogy könnyen és gyorsan megértsük egymást. Egyébként én úgy látom, hogy a KAV egyike azoknak a cégeknek, akiknek nagyon konkrét, határozott jövőképük van. Elképzelésük van arról, hogy milyen irányba szeretnék fejleszteni a céget, hol szeretnék látni magukat a következő években, és ezért a célért szisztematikusan tesznek is. Ez rendkívül fontos és az eddig befektetett munka szerintem már most is jól látszik a cég pozícióján. Nagyon remélem, hogy a még nem publikus KAV termékfejlesztésekben is szerepet kaphatunk, mert a piaci pletykák szerint komoly dolgok készülődnek.

Ha a minőségi nyílászárók piacát nézzük, milyen fejlődési irányok vannak a piacon?

Alapvetően ketté választanám az irányokat. A KAV egy olyan piaci szegmensre fókuszál, ahol tényleg a végletek számítanak, hogy minél nagyobb méretű nyílászárókat lehessen gyártani, lehetőség szerint minél kisebb látható kerettel, automatizáltan vagy az épületfelügyelet irányíthatósága mellett. Ez egy abszolút látható építészeti irány, a felső kategóriás családi házak a kontinensünkön most jelenleg ebbe az irányba mennek el. Viszont a piacnak ez csak az egyik szegmense. A másik a középületek, tehát az irodaházak, illetve egyéb olyan nagy épületek, ahol hagyományos alumínium nyílászárókra van szükség. Itt a fejlesztések nem a méret irányára fókuszálnak, hanem nagyon fontos a gyors gyárthatóság, a minőség megtartása mellett egy egészséges ár-érték arány kialakítása, illetve a gyártók támogatása abban, hogy minél gyorsabban, minél egyszerűbben tudják legyártani ezeket a rendszereket.

A cégük egyik speciális termékköre a szintmagas, teljes homlokzaton végigfutó keret nélküli üveg tolóajtó. Mesélne erről is egy picit?

A Reynaers Hi-Finity keret nélküli tolóajtó tényleg egy specifikum, elsősorban ez az a termék, amire nagy igény van a luxus családi házak piacán. Viszont olyan szempontból is egyedi termék, hogy nagy szaktudást igényel a gyártása főleg, ha motorizált, automatizált rendszer valósul meg. Tehát oktatást és gyakorlatot igényel az, hogy utána ez a beépített termék minőségben azt tudja, amit mindenki elvár tőle.

Hogy lehet ezt a fajta tudást átadni?

Igazából a műszaki tudás, hogy hogyan kell gyártani és telepíteni ezeket a rendszereket, tanítható. Erre speciális oktatásaink vannak, amit le tudunk bonyolítani akár a tréning központunkban, de akár a partnernél is, úgy, hogy egyik munkatársunk saját gyártói gépekkel segít nekik legyártani, és megmutatja, mit hogyan kell. Szerintem erre egy cégnek szellemileg és infrastruktúrában is fel kell nőni, kellően innovatív gondolkodású kollégákkal kell dolgoznia, nem mindenki alkalmas erre. Mindemellett nagyon fontos, hogy ennek az előnyeit is tudni kell kommunikálni majd értékesíteni, és ebben a KAV nagyon jó. Nagyon jól érzik, hogy a prémium vevőkörnek mik az igényei, és szakszerűen meg tudják ismertetni őket a termék előnyeivel, és ami még fontos, a gyártás mellett a telepítésére és az utógondozásra is sok erőforrást biztosítanak.

Ha már a kulturális különbségekkel kezdtük a beszélgetést, érdekelne az is, hogy a belga és a magyar gondolkodás között milyen különbségek vannak? Miben tartanak előrébb a belgák?

Korlátozott a rálátásom a belga nyílászáró piacra, de azt el tudom mondani, hogy ott előrébb járnak gyártásautomatizálás terén. Belgiumban a munkaerő lényegesen drágább, mint itthon, ezért az ottani nyílászáró gyártóknak nagyon fontos az, hogy optimalizálják a gyártási folyamataikat, és minimalizálják a munkaidőt és a veszteségeket, amit az automatizáción keresztül érnek el. Ehhez a Reynaers különböző rendszereket, szoftvereket biztosít, amelyek egyrészt segítenek megtervezni, másrészt pedig folyamatosan monitoringozzák, hogy milyen hatékonysággal, eredményességgel működik a gyártási folyamat. Itthon ez még úgy látom, hogy gyerekcipőben jár, bár egyre inkább terjednek az automata megmunkálógépek, a CNC-k. Ezek azonban inkább önálló megmunkálóközpontokként dolgoznak, s nincsenek egy komplett termelésirányítási rendszerbe bekötve. Azt gondolom ez lesz a következő lépés, amit a magyar gyártóknak meg kell tenniük. Itthon is egyre drágább a munkaerő, tehát biztosan egyre nagyobb lesz a nyomás, hogy elmenjenek ebbe az irányba.

Szerző
Magócsi Anikó
TovábbiHírek
01
020
2021 / 06 / 22
Szabados-András-KAV-Hungária
Egyedi alumínium nyílászárók exkluzív családi házakon
Magas minőségű alumínium nyílászáró rendszerek kapcsán az ügyféligényeket felismerni, és azokra megoldásokat találni a KAV Hungária egyik legfőbb védjegye. Szabados András, cégünk projekt koordinátora sokszor hónapokon keresztül együtt gondolkodik az építésszel és a megbízóval, hogy olyan egyedi nyílászáró és homlokzati megoldások jöjjenek létre, melyek funkcionalitásukban és megjelenésükben is teljesítik az ügyfelek vágyait.
Bővebben
2022 / 09 / 22
Schuco-aluminium-emelo-tolo-erkelyajto-ajto-ablak-nappali-dolgozo-szoba-uveg-epiteszet-minimal-house-belter-interior
A nyílászárók a modern építészet alapjai – beszélgetés Hoffmann György építésszel
Hatalmas, transzparens üvegfelületek, amelyek szinte közvetlen kapcsolatot teremtenek a környezettel. Hoffmann György építész azt vallja, a modern építészetben már nincs szükség falakra, hiszen a nyílászárók és a pillérek el tudják látni a tartószerkezeti funkciókat is. Beszélgetésünkből az is kiderül, vajon mi határozza meg leginkább az építész-tervezői gondolkodást és mi kell ahhoz, hogy a megrendelő és a tervező közös nyelvet beszéljen.
Bővebben
2017 / 10 / 30
Örökpanorámás minimál ház Budán
Örökpanorámás minimál ház Budán
Beszélgetés az építtetővel
Bővebben
2019 / 11 / 28
dubai-the-city-of-superlatives
Dubai a legek városa
Dubai napjainkban a világ leggyorsabban fejlődő városa, amely néhány évtized alatt szinte a semmiből épült fel. Itt található a világ legmagasabb épülete, a 828 méter magas Burj Kalifa, repterét a legdinamikusabban fejlődő jelzővel szokták illetni, mesterséges szigetei és lélegzetelállító építményei évente turisták millióit vonzzák a városba. A folyamatosan épülő és fejlődő Dubai ráadásul 2020-ban az Expo színhelye is lesz. Az idén 20 éves ALUTA Egyesület szakmai útja ebbe az innovatív építészeti irányokat mutató metropoliszba vezetett.
Bővebben
2021 / 05 / 21
Lovász-Károly-KAV-Ügyvezető
Alumínium nyílászárók, innováció, egyedi cégstruktúra
A KAV Hungária alapítását is egy innovatív ötlet hívta életre: miért ne lehetne az alumínium nyílászárókat a családi házas piacra bevezetni. Azóta saját fejlesztéseink, egyedi megoldásaink, igényfelmérésünk, kivitelezési munkaszervezésünk a cég meghatározó elemei lettek. Az innovációról, az ezt megalapozó vezetői gondolkodásról és szervezeti struktúráról beszélgetett Lovász Károly, a KAV ügyvezetője, Csóti Gábor, a Gamechangers közösség alapítója és Szabó Kálmán, műsorvezető a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület podcastjában.
Bővebben
2023 / 03 / 06
Reynaers-alumínium-emelő-toló-ajtó-üvegfal-beépítés-munkaközi-állapot-KAV-kivitelezés
Skandináv ihletettségű ház a Balatonfelvidéken
Egy révfülöpi ház, melynek nyílászáróit a KAV készítette. Zsuzsi házának építését ráadásul többen zárt facebook csoportban is követhetik. A ház tulajdonosával kivitelezésről, szakemberválasztásról beszélgettünk.  Bár a 21. században elsőre nem gondolnának, hogy erre külön ki kellene térni, de végül azt is érintettük, miként fogadják az építőiparban, ha egy nő fogja egybe az építkezést.
Bővebben
2019 / 10 / 03
Ádám-István-Alukönigstahl
A helyi sajátosságok alapján hozzuk meg a döntéseinket
Nagyon jó az együttműködésünk, és ebben nagyon fontosnak tartom azt, hogy mind a két fél transzparensen működik. Egy közös mérnöki gondolkodásként és alkotó folyamatként kell elképzelni, amikor együtt dolgozunk.
Bővebben
2019 / 05 / 22
wind-pressure-is-the-biggest-challenge-for-doors-and-windows-designed-for-iceland
A szélnyomás a legnagyobb kihívás az Izlandra tervezett nyílászáróknál
Reykjavík egyik szimbolikus épülete, a Harpa közelében épül a Marriott Hotel, amelynek nyílászárós megoldásaiban cégünk is közreműködik. Az izlandi építészet és a sziget időjárási körülményei az itthonitól eltérő rendszereket igényelnek, így a KAV csapata – többek között a beépíthetőséget és a szigetelési szempontokat figyelembe véve – ennél a munkánál még új prototípust is tervezett. A részletekről Kiss Norbert, senior mérnök és Mravik Csaba, Fejlesztési főmérnök meséltek.
Bővebben
2022 / 08 / 11
Schüco-alumínium-ferde-szemöldök-alakos-külső-napvédelem-nyílászáró-Schlotterer-raffstore-lamellás-árnyékoló-motoros-rejtett-geometria-exterior_
Az árnyékolók piaca Magyarországon
Bár korábban még jellemző volt Magyarországon, hogy árnyékolás nélkül tervezzenek lakóingatlanokat, ma már elkerülhetetlen, hogy ez is kiemelt elem legyen a tervezési folyamatban. A klímaváltozás miatt ugyanis az ingatlan optimális hőháztartásának biztosítása a téli és nyári időszakban egyaránt fontos. A KAV emiatt egyedi árnyékolók tervezésébe fogott. Természetesen egy újítás bevezetésekor alaposan körül kell járni a hazai piac jellemzőit. A legizgalmasabb jelenségekről Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 01 / 28
Merre tart az építőipar?
Merre tart az építőipar?
Beszámoló a müncheni BAU MESSE kiállításról
Bővebben
2021 / 04 / 22
Schüco-alumínium-erkélyajtó-ablak-ü
Alumínium nyílászárók és a KAV Home
Az alumínium nyílászáró hosszú időn keresztül csak a kommunális épületek, az irodák és az exkluzív családi házas piac kiváltsága volt. A KAV Home-ot azért hoztuk létre, hogy azoknak az ügyfeleknek is megfelelő ár-érték arányú megoldást nyújtsunk, akik eddig álmodni sem mertek az alumínium nyílászáróról. Ezeknél a termékeknél is olyan trendek és megoldások érhetők el, melyek kiválóan igazodnak a megrendelői igényekhez.
Bővebben
2022 / 06 / 09
JANSEN-acél-nyílászáró-homlokzat-ablak-íves-hőhídmentes
Acél nyílászárók alkalmazási lehetőségei családi házakon
A lakóépületek építészeti trendjeinek változásával egyre nagyobb üvegfelületek jelennek meg az ingatlanokon, miközben a keretrendszerek méretigénye csökken. Így egyre többször merül fel az eddig csak a kommunális építési kultúrában jelenlévő acél nyílászárók használata. Arról, hogy milyen esetekben érdemes alumínium nyílászárók helyett acél nyílászárót választani, és mit tud ez a termékkör, Lovász Károllyal a KAV Hungária ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2018 / 12 / 19
Hamburg-ALUTA-szakmai-tanulmányút-épület-látogatás
Régi épületek új funkcióval
Európa harmadik legnagyobb forgalomú kikötővárosa, Hamburg volt a célpontja az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) tagjainak szervezett szakmai utazásnak, melyen a KAV Hungária részéről Cserki László és Lovász Károly vett részt. A német város urbanisztikai, építészi koncepcióról és Európa egyik legújabb emblematikus épületéről, az Elbphilharmonie-ról Lovász Károllyal beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 05 / 05
optivision-KAV-uvegoptikas-saroksorolt-aluminium-nyilaszaro-telikert
Üvegoptikás alumínium nyílászáró fejlesztés a KAV-tól
Optivison© fejlesztésünk Magyarországon egyedülállónak számít. A kis- és középvállalkozások körében ugyanis rajtunk kívül senki sem fejlesztett családi házra üvegoptikás alumínium nyílászárót. A rendszerünkkel ügyfeleink igényeire szerettünk volna reflektálni: a keret egy síkban helyezkedik el az üveggel, amit a bukó-nyíló funkciójú ablak- és erkélyajtó szerkezet újra gondolásával értünk el. Az így létrejött megoldás lehetővé teszi az üvegszárny hatást, így az Optivison© rendszerek a modern családi házak trendkövető nyílászárói lehetnek.
Bővebben
2020 / 07 / 23
Schuco-aluminium-17-PD-FW50-exclusive-window-sliding-door-glass-roof-interior3
Letisztult formák, nagy üvegfelületek
Az exkluzív családi házas piacon az egyedi nyílászárók hazai és nemzetközi trendjeinél is egyértelműen a környezettel való kapcsolat, és az azt biztosító transzparencia lettek a legmeghatározóbb tényezők. A KAV az Etna Kft. megbízásából egy olyan épület megvalósításában vesz részt, amelynek három homlokzata teljesen üvegezett. A különleges projektről és a szektor legfontosabb irányiról Ziszidisz Nikosszal, a megbízó cég ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2017 / 11 / 30
Szoborszerű, kortárs családi ház
Szoborszerű, kortárs családi ház
ALUTA nívódíjas épület az építészek szemével
Bővebben
2020 / 04 / 08
Ziszidisz-Nikosz-Etna
Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászáróssal
A KAV-osok együtt tudnak gondolkozni a projekttel, fancy megoldásokat tudnak javasolni, amik sokszor túlmutatnak egy beépítési útmutatón. Átgondolják, hozzátesznek bizonyos részeket, amitől - bármilyen furcsán is hangzik ez elsőre - menő tud lenni egy nyílászáró. Ők érzik, hogy mik azok a finom részletek, amiket bele kell tenni. Együtt tudnak gondolkodni az építész kollégával.
Bővebben
2022 / 01 / 25
Schüco-alumínium-keret-nélküli-frameless-PD77-AWS75-ASE80-motoros-tolóajtó-függönyfal-curtain-wall-minimal-interior
Keret nélküli nyílászárók egy modern villaépületben
Titkos villa az erdő szélén, ahol a csend és a nyüzsgés találkozik címmel készített kisfilmet az Épitechture, amelyben a KAV Hungária főmérnöke, Mravik Csaba és Finta Csaba, az MYD2 vezető tervezője mutatja be egyik referencia projektünket.
Bővebben
2016 / 01 / 01
Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária
Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária
Nyert a felelős gondolkodásmód
Bővebben
2020 / 01 / 24
Schuco-aluminium-18-PD-FW50-exclusive-window-sliding-door-glass-roof-interior4
A KAV és a Porsche design
Életérzés, megbízhatóság, design és funkcionalitás. Ezek voltak a hívószavak annak a minimál stílusú háznak a kialakításánál, melynek építtetője a tervezés során F.A. Porsche filozófiáját követte.
Bővebben