INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Amikor a megálmodott műalkotás életre kel

Amikor a megálmodott műalkotás életre kel

Amikor a megálmodott műalkotás életre kel
2018 / 10 / 10

Szinte műalkotásként is értelmezhetőek azok az ingatlanok, amelyek a KAV egyik folyamatban lévő projektjénél megvalósulnak. Az európai szinten is egyedülállónak számító épületek kivitelezéséhez itthon és a határon túl sem lehetett olyan céget találni, amelyik releváns referenciával rendelkezne. A különleges munkáról a lebonyolító cég ügyvezetőjével, Fodor Mihállyal és a projekt műszaki igazgatójával, Havasy Andrással beszélgettünk.

Ha megnézzük a készülő épületeket egyből látszik, hogy Magyarországon, de talán Európában is egyedülállónak számító projektről beszélünk. Hogyan kezdtetek bele a megvalósításba?

Havasy András: Az első pillanattól kezdve fontos momentum volt, hogy a projekt tulajdonosai valami olyat alkossanak, ami – európai szinten is – teljesen egyedülálló, így tisztelve meg az unikális építési helyszín szellemét. A tervezési folyamatban kialakult fejlesztési program számos egyedi megoldást tartalmazott, a művészi dizájntól a speciális műszaki konstrukciókig. A tulajdonosi kör leányvállalataként kaptuk meg az ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó lebonyolítási feladatot, és úgy érezzük, a projekt egyedisége maximálisan illeszkedik a cégünkhöz.

Nemcsak az ingatlanok felületei különlegesek, de az alkalmazott anyagok és módszerek is nagyon magas minőséget képviselnek. Lebonyolítói oldalról milyen kihívásokat tartogat egy ilyen projekt?

H. A.: Nehéz volt megtalálni a megfelelő vállalkozókat, akik ezt a prémium minőséget tervezői, kivitelezői és műszaki ellenőri oldalról képviselni tudják. Ez minden részletében a mi feladatunk volt, s a mai túlterhelt piacon az ilyen kihívásokat rejtő munkára nem könnyű megtalálni az alvállalkozókat. A kivitelezői tender során világossá vált a cégeknek, hogy itt teljesen egyedi, szinte már kézművesmunkának, épületszobrászatnak minősülő kivitelezési feladatot kell elvállalniuk. Sok feszültséggel járt, hogy megtaláljuk az erre alkalmas partnereket, akik ma ezt nemcsak meg tudják csinálni, de a munkát lelkesen, a projekt szeretetével végzik el, miközben olyan költségkeretben maradnak, amivel a fejlesztés életképes marad.

A KAV-ot miért találtátok az adott feladatra alkalmas partnernek?

H. A.: A kiválasztási folyamat során nem csak generálkivitelezőket versenyeztettünk, hanem a különböző nagyobb figyelmet igénylő szakterületi munkarészekre – ideértve például a gépészetet, a kertészeti munkákat vagy a nyílászáró kérdéskört is – külön-külön tendert bonyolítottunk le. Tudtuk, hogy a nyílászáró-tender egy nehéz feladat lesz, a különböző vállalkozók műszaki preferenciáinak és a projekt egyedi műszaki megoldásainak megfelelő összehangolása, valamint az árajánlatok összehasonlíthatósága miatt. Öt céggel kezdtük meg a kiválasztási folyamatot, közülük többen hamar lemorzsolódtak, ugyanis a piaci szereplők elég korán felmérték, hogy itt nem a jól megszokott társasházi kialakításokról van szó, hanem komoly csomóponti megoldásokra és nehéz kivitelezői munkára lehet számítani. Végül azért jutottunk el a KAV-hoz, mert mérnöki felkészültségük és a projekt filozófiájának megértésére szánt energiájuk minden egyeztetésen meggyőző volt. Összességében a fejlesztési koncepcióhoz kapcsolódó egyedi megoldásokkal és ezek megfelelő műszaki megalapozottságával nyerték el a bizalmunkat.

Most már benne vagytok a kivitelezési folyamatban. Még most is biztonságban érzitek velük magatokat?

H.A.: Igen. A versenyeztetés során tapasztalt korrektség és lelkiismeretesség a kivitelezés alatt is megmutatkozik. Amikor pedig valamilyen feszültség kezd kialakulni, akkor a KAV és a PBG Ingatlan ügyvezetője gyakorlatilag azonnal asztalhoz ülnek és levelezés meg taktikázás helyett őszintén kibeszélik a helyzetet és keresnek közösen megfelelő megoldást. Ez eddig mindig működött.

Nyílászárók szempontjából milyen egyedi megoldások valósulnak meg ebben a projektben?

H.A.: Ami például komoly műszaki kihívás volt, az a nagy alakos- és íves üvegek megvalósíthatóságának kidolgozása. Ki kell emelni még az üvegpanelek különleges energetikai tulajdonságait , melynek méretezését és a kapcsolódó szakági konzultációkat szintén a KAV munkatársai végezték. Különleges feladvány volt még a csomóponti komplexitás, főleg a kapcsolódó szerkezetek esetében. Ezek – alapos tervezés után is – napi szintű műszaki irányítást igényelnek a munkaterületen.

Ebben a projektben nagyon sok szakmai csapat kapcsolódik össze, akik között sokszor a határok is elmosódnak. Ezt miként lehet koordinálni, s mederben tartani?

H.A.: A nagyon bonyolult épületkonstrukció miatt itt a legkisebb változás, változtatás is komoly műszaki problémákat generál, ami sok-sok egyeztetendő feladatot hoz magával. Heti két, különböző fókuszú megbeszélést tartunk: egy tervezőit és egy kivitelezőit, ahol minden felmerült kérdésre igyekszünk választ adni. A kivitelezőin alapvetően azokat a „piros vonalakat” akarjuk műszaki és ütemezési szinten behúzni, amik a különböző vállalkozói munkák egymásra épülését és a megfelelő előrehaladást akadályozhatják, a tervezőin pedig azokat a műszaki problémákat kezeljük, amelyek a tervek megvalósítása során merülnek fel és most megfelelő mélységben, kellő körültekintéssel kell megoldást találni rájuk.

Mik azok a legfontosabb elvárások, amiket megfogalmaztok a vállalkozó partnerekkel szemben?

HA: A konstruktív hozzáállás elengedhetetlen. A felelősségvállalás elkerülése sem működik ennél a munkánál. Itt minden szakágnak közösen, együtt kell gondolkodnia azon, hogy a megfelelő megoldásokat megtaláljuk. Azt gondolom, hogy az az elsődleges, hogy olyan vállalkozókat találjunk, akikkel a konstruktív és előremutató gondolkodás adott.

Fodor Mihály: Ez nem egy klasszikus ingatlanfejlesztői projekt, ugyanis van három másik tulajdonostársunk, akik nem ebben a szakmában tevékenykednek, hanem teljesen más típusú feladataik, befektetéseik, misszióik vannak. Ezért mindig szem előtt kell tartanunk, hogy az olyan típusú építőipari hangulat, ami sok projektet megmérgez, nálunk egyszerűen nem alakulhat ki. Amikor lebonyolítóként a másik három tulajdonostársunk helyett is döntünk bizonyos kérdésekben, és részt veszünk a tárgyalásokon, nem viselkedhetünk úgy, mint egy klasszikus építőipari szereplő és ezt a partnereinktől is elvárjuk.

H.A.: Mivel ez egy ennyire egyedi projekt, hogy senki sem rendelkezett releváns referenciával, több esetben a szakmai tapasztalat mellett az emberi tényezők, a személyes hozzáállás és az erkölcsösség is kiemelten fontos.

Minek kell megvalósulnia ahhoz, hogy a folyamat végén elégedettek legyetek?

F.M.: Tulajdonostársainkkal ezt úgy fogalmaztuk meg, hogy a megálmodott műalkotás életre keljen. Sokkal izgalmasabb egy ilyen projektnek a végigvitele, aminek a kiindulópontja egy művészi intuíció. Ehhez egy megfelelően rugalmas gondolkodású tervezőcégre volt szükség. Aki ránéz a tervekre, vagy most már az épülő házra, azonal látja, hogy ezek nem egyszerű épületek, annál jóval többek. Itt a projekt tartama nem „csak” a kivitelezés, hanem az, hogy ami egy művészi elképzelés volt, az testet öltsön. Most, ahogy látjuk, hogy megépülnek az íves födémek, bekerülnek a hatalmas alakos üvegek, miként öleli körbe az épületet az innovatív rácsszerkezet, ami ugyanazokat a lyukasztott motívumokat hordozza, amiket először egy kockás papíron láttunk megrajzolva, most már tudjuk, hogy ez a műalkotás életre fog kelni. De attól és akkor lesz igazán szép, amikor ez a műalkotás nem öncélúan létezik, hanem élhető tér és lakás is. Ha ez a kettő megvalósul, tehát létrejön a műtárgy és van valaki, akinek ez az otthona, akkor azt gondolom, hogy ezzel a kombinációval megalkottuk azt az egyedi terméket, amit szerettünk volna.

Szerző
Magócsi Anikó
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel
01
00
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 1
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 2
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 3
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 4
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 5
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 6
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 7
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 8
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 9
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel - 10
TovábbiHírek
01
020
2021 / 11 / 26
Reynaers-hifinity-minimal-house-glass-frameless-sliding-door-exterior-night3
Tolóajtó alumíniumból – 4.
lőző cikkünkben az alumínium tolóajtó rendszerek nyitási képek szerinti csoportosítását kezdtük meg, igénybe véve a korábbi 3D szimulációink segítségét is. Most ezt a sort fejezzük be, még pedig a tört alaprajzi vonalú kialakításokkal.
Bővebben
2018 / 11 / 06
Schüco-alumínium-emelő-toló-erkélyajtó-ajtó-ablak-nappali-üveg-építészet-minimal-house-beltér-interior
Egy időtlen, trendektől és aktuális irányzatoktól mentes ház
Víz és természet közelében épült fel az az ingatlan, amelynek legfőbb jellemzői a teljes átláthatóság, a letisztultság és a harmónia. Az egyedi formákkal, nagyon magas minőségben megvalósuló ház kompromisszummentesen készülhetett el. A folyamatról Pintér Györggyel, a ház tulajdonosával beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 10 / 20
Reynaers-hifinity-minimal-interior-luxury-glass-keret-nelkuli-sliding-door
Hatalmas üvegfalak egy lenyűgöző adottságú villában
Az üveg a lelke annak a villának, amit Koch Péter építész, a Nara Stúdió vezetője tervezett. A különleges formavilágú épület lebegő hatását a szinte végtelennek tűnő üvegfelülettel érték el, ami a tulajdonosnak megadja a tökéletes panorámát és a környezettel való kapcsolat semmivel sem összehasonlítható szabadság érzését.
Bővebben
2020 / 04 / 21
Schuco-Reynaers-aluminium-window-door-slide-glass-interior-fassaden-night3-k
A nyílászárók letisztult esztétikája
Az alumínium nyílászárók megjelenése a családi házas szektorban a minimál építészeti stílus népszerűségének is köszönhető. A kevesebb több elvének alkalmazása az építészetben az egyedi megoldások, a puritán vagy transzparens felületek felé vitte a tervezők gondolkodását. A minimál házakban az egyszerű formák segítenek abban, hogy kialakuljon a harmónia érzése, amelyben a tér az ember szolgálatában áll.
Bővebben
2019 / 05 / 16
Reynaers-aluminium-emelo-tolo-ajto-ablak-uveg-homlokzat-burkolat-Schlotterer-92Z-Raffstore-zsaluzia-minimal-house-terasz-lepcso-gyep-kert-kulter-exterior
Az árnyékolók evolúciója
A klímaváltozás és az egyre speciálisabb ügyféligények nemcsak a nyílászárók, hanem az árnyékolástechnikai rendszerek evolúcióját is felgyorsította. Míg korábban a teljes sötétítés volt a cél, ma már inkább a fényszabályozás és a lehető legnagyobb transzparencia a fő szempont. Ennek is köszönhető, hogy legtöbben a lamellás és a textil árnyékolókat választják.
Bővebben
2021 / 12 / 03
Schüco-alumínium-szellőző-szárny-beépített-falburkolat
Egyedi nyílászárók kiegészítő megoldásai
Alumínium nyílászáró elemekkel a legkönnyebb egyedi homlokzati igényeket kiszolgálni. Köztudott, hogy a könnyűfém alapanyag statikai tudása, kompozitokkal való együttműködése, az akár végletes üvegméretek befogadása, a rendszeranyagok PVC- és fa nyílászárókat megszégyenítő variábilis lehetőségei, homlokzatburkolatokkal megvalósítható rendszerintegritása teszi a piacon egyedülállóvá ezt a termékspektrumot.
Bővebben
2023 / 06 / 12
Reynaers-aluminium-nyilaszaro-Kenyeres-Laszlo-epitesz-latvanyterv
Nyílászárók a tervezési folyamatban egy építész szemével
Sokszor felmerül a kérdés, hogy a tervezési folyamatban mikor érdemes konzultálni nyílászárós szakemberekkel. A kérdéskörben Kenyeres László építészmérnök, az Archista építésziroda vezetője osztja meg tapasztalatait. Szerinte ma már a tervezési folyamatban kulcskérdés a nyílászáró, hiszen ez az egyik legösszetettebb része a háznak.  Aki tehát nem tájékozott a nyílászárók világában, az még külső segítséggel sem tud magabiztosan végig vinni egy kiviteli tervet.
Bővebben
2021 / 10 / 08
Alumínium-nyílászáró-ablak-ajtó-tolóajtó-gyártó-iroda-KAV-Hungária-igényfelmérés-egyeztetés-ajánlatadás-rajz
Alumínium ablak ár meghatározó elemei 4.
Legnagyobb összeg a nyílászáró alapajánlat számozva, tételesen és részletesen leírva, alul összesítve. Erősen javaslom, hogy mindenről kérjenek számlát, így nincs vita a munka végén vagy ha garanciális igényük van. Tisztázni szükséges, hogy a kalkulációban taglalt árak nettó vagy bruttó összegek. Itt az egyértelműsítés miatt igényelje a hozzá tartozó arányos szakági nézetrajzokat vagy célszoftveres nyílászáró áttekintő képet. Minden elemnek van konszignációs jele, száma vagy neve, ezt a rajzokon meg kell találnia, könnyen azonosíthatónak kell lennie. Tartalmaznia kell a műszaki tartalmi elemeket, mint a nyithatóság, vasalati felszereltség és kilincs típus, szerkezet és vasalat szín, felületi minőség, üvegpanel minőség (rétegrendek) és bevonatok, tartozékok, speciális igény esetén rövid leírás. A kiszállítási költség helyszíni lerakodással együtt az ablak része, nem elhanyagolható elem, ezt is fel kell tüntetni.
Bővebben
2022 / 03 / 03
KAV-Hungária-Kisbér-Hársfa-környezetvédelem-fák-ültetése-közösség-társadalmi-szerepvállalás-felelősség-zöld-tudat-5-
Ötven hársfát ültettünk a KAV kisbéri telephelyén
A KAV dolgozók többsége részt tudott venni azon a közösségépítő programon, ahol 50 hársfát ültettek el a 3 hektáros kisbéri telephelyükön. A faültetés célja a KAV ökológiai lábnyomának csökkentése és a kisbéri gyáregység területének porcsökkentése.
Bővebben
2022 / 02 / 24
Alumínium-nyílászáró-ablak-ajtó-tolóajtó-gyártó-iroda-KAV-Hungária-igényfelmérés-egyeztetés-ajánlatadás-mérnök-munka
Alumínium nyílászáró trendek az ügyfelek igényei alapján
Ha alumínium nyílászárókról van szó, a KAV neve mára összekapcsolódott az egyedi ügyféligényekkel. Számos olyan elképzelés és terv fogalmazódik meg a hozzánk fordulóknál, amelyek a későbbiekben akár az alumínium nyílászárók fejlesztését is eredményezhetik. Így, ha a 2022-es év trendjeit szeretnénk bemutatni érdemes azzal kezdeni, mit tapasztal Lovász Károly, a KAV ügyvezetője és Mravik Csaba fejlesztési főmérnök, milyen termékeket keresnek most a családi házas építtetők.
Bővebben
2019 / 07 / 23
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel-napelem
Egy okos házhoz másfajta épülethasználati tudatosság szükséges
Az okos otthonok már nem a jövőben játszódó regények és filmek sajátosságai, hanem jelenünk részei. A prémium kategóriás házak építésekor az automatizálás, a lakók életét segítő rendszerek kiépítése sokszor alapkövetelmény, ami a nyílászárók tervezésére is hatással van. Új sorozatunkban az okos otthonok világával ismerkedhetnek meg. Célunk, hogy megfelelő tudás birtokában tudjanak döntéseket hozni, belekezdeni egy ház tervezésébe.
Bővebben
2022 / 11 / 11
Költő Kert: Olyat építeni, amire elsőre azt mondják, lehetetlen!
Költő Kert: Olyat építeni, amire elsőre azt mondják, lehetetlen!
Szervesen megjeleníteni az építészetben a művészetet, és valódi élménnyé tenni a lakóépületen belüli létezést. Ebben a szellemben készült el a nemcsak vizuális megjelenésében, de részletiben is számos különleges megoldással operáló, budai Költő Kert projekt, melynek nyílászárós megoldásait a KAV készítette. A világszinten is különlegesnek számító épületegyüttesről Ziszidisz Nikosszal, a végső kivitelezést végző ETNA Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 01 / 28
Merre tart az építőipar?
Merre tart az építőipar?
Beszámoló a müncheni BAU MESSE kiállításról
Bővebben
2021 / 07 / 21
kisber-uzem-kav-hungaria
Egyedi nyílászárók gyártása a KAV üzemében
A legtöbb alumínium nyílászárót forgalmazó hazai cég nem rendelkezik saját gyártókapacitással. A KAV impozáns gyártó üzemében azonban akár a lehetetlennek tűnő profilcsatlakozásokat is képesek megoldani. Itt készülnek a Schüco vagy Reynaers profilelemek tovább gondolásai, és azok a teljesen egyedi nyílászárós megoldások, amelyeket a KAV mérnökei terveznek és fejlesztenek. A KAV kisbéri üzemének vezetőjével Herbut Alberttel a gyártási folyamatokról és az üzem működéséről beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 09 / 16
leica-3d-szkenner
3D-szkenner az alumínium nyílászárók legpontosabb tervezéséért, gyártásáért és beépítéséért
Az alumínium nyílászárók gyártását megelőzően a KAV munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a műszaki előkészítésre, szakági tervezésre. Azért, hogy a lehető legrészletesebb információ álljon rendelkezésre, nemcsak munkatársaink, hanem megrendelőink rendelkezésére műszerparkunkat az egyik legkorszerűbb 3D-szkennerrel bővítettük. Arról, hogy miként működik a műszer, és milyen információkkal segíti a különböző szakágak munkáját, Nagy Péterrel, a KAV egyik projektfelelős mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 03 / 13
Reynaers-alumínium-nyílászáró-tolóajtó-emelő-toló-ajtó-minimál-homlokzat-lézervágott-lemez-burkolat-terasz-kert-kapcsolat-üveg-építészet-exterior-night
A nyílászárók evoluciója Magyarországon
Ha sok évet tölt el speciális műszaki szegmensben az ember, akkor néha egy szakmai beszélgetés kérdéseire válaszolva akaratlanul is felidézi a kezdetektől napjainkig eltelt időszakot. A lakóépületekben alkalmazott nyílászáró termékek evolúciójának vizsgálata azért is tanulságos, mert a divatok az igényekkel és a pénzügyi lehetőségekkel együtt mindig változnak. Mindenki másképp látja a múltat - ebben mi magyarok különlegesek is vagyunk -, de az értékesítési számok felül állnak a percepciókon.
Bővebben
2021 / 01 / 14
Csóti-Gábor
Az alumínium nyílászáró és a rugalmas üzleti modell
Egyedi nyílászárókra specializálódott cégként a KAV folyamatosan az innovációra, a megújulásra törekszik megtartva azokat az értékeket, amikre építeni érdemes. A Gamechangers szakmai közösség tagjaként a legjobb üzleti, szervezeti gyakorlatok megosztására törekszünk. A kezdeményezés alapítójával, Csóti Gáborral, arról beszélgettünk, a koronavírus-járvány miként változtatta meg a vállalkozások működését, és milyen irányt érdemes követni ebben a nehézségekkel teli időszakban. Hogyan indult ez a szakmai közösség, mi volt a
Bővebben
2020 / 03 / 30
we-will-come-out-of-this-situation-even-stronger
Erősebben fogunk kijönni ebből a helyzetből
A koronavírus-járvány megfékezése miatti intézkedések nem várt helyzeteket teremtettek életünk és a gazdaság szinte minden területén. Hogyan lehet ebben a helyzetben versenyhelyzetet kibíró, proaktív és megoldásra törekvő, mégis hatékony eljárásokat bevezetni az ügyféligények kiszolgálásának érdekében? A KAV-nál történt változásokról Lovász Károly, a cég ügyvezetője számol be.
Bővebben
2022 / 02 / 11
Reynaers-alumínium-emelő-toló-ajtó-MasterPatio-sliding-door-külső-oldal-outside-render
Alumínium nyílászáró fejlesztési trendek és tendenciák
Egyre nagyobb méretek, egyre komolyabb terhelhetőség, automatizálás és a szerkezetek integrációja. A Reynaers munkatársai ezeket látják legszembetűnőbb tendenciáknak az alumínium nyílászárók fejlesztése során. A 2021-es év tapasztalatairól és tendenciáiról Nagy Zoltánnal, a Reynaers Alumínium magyarországi vezetőjével és Hajas Gergővel a cég értékesítés támogató mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 07 / 13
Jansen-acél-nyílászáró-beltéri
Nagyméretű, látványos nyílászáró rendszerek acélból
A KAV az acél homlokzati és beltéri nyílászárók gyártásával tovább szélesíti termékpalettáját. A JANSEN acél rendszerek gyártásánál beszállító partnerünk, az Alukönigstahl. Az acél rendszerelemek lehetőségeiről és tulajdonságairól Tornóczky Mónika építészmérnökkel, a JANSEN rendszerek termékmenedzserével beszélgettünk. Célunk, hogy segítséget nyújtsuk ennek a széles felhasználói bázissal rendelkező termékkör megértéséhez.
Bővebben