INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > A KAV támogatásával újult meg a vizafogói plébánia

A KAV támogatásával újult meg a vizafogói plébánia

A KAV támogatásával újult meg a vizafogói plébánia
2017 / 08 / 02

Befejeződött a Tours-i Szent Márton plébánia teljes körű épületszerkezeti és energetikai felújítása, valamint funkcionális bővítése. A Budapest, Váci úti szakrális épület átalakításának koncepcióját cégünk vezetője, Lovász Károly dolgozta ki. És bár a kivitelezést végül közbeszerzési eljárás keretében mások végezték, a munkálatok során a KAV mindvégig szakmai tanácsadóként támogatta és ellenőrizte a projektet. Az 5 éves folyamatról Dr. Juhász Gábor Tamás plébánossal beszélgettünk.

„Az egész történet 2012 nyarán kezdődött, amikor egyik kedves hívemmel, Géza bácsival a Balaton körül bicikliztünk. Ő ajánlotta fel az út során, hogy valamivel segítené a plébániát. Megbeszéltük, hogy a hálószobám beázó ablakának javítását fogja támogatni. Így ismerkedtem meg Lovász Károllyal, akit Géza bácsi felesége hozott el a plébániára. “ – meséli az atya. „Már az ablak felújítása során is nagyon szép munkát végzett a KAV. Tudni kell, hogy ez egy apró, de rendkívül körülményes feladat volt, amit senki sem akart elvállalni. Amikor az ablak környéki 30 éves kőburkolatot lebontották, kiderült, alig van víz- és hőszigetelés. Ekkor jelezte először Károly, hogy érdemes lenne átvizsgálni az egész épületet, majd pályázni kellene felújításra. Így kezdődött el az a folyamat, melynek során egyre több szakember érkezett ide, és elkezdtünk azon dolgozni, hogyan lehetne másképp strukturálni a plébániát annak érdekében, hogy jobb legyen a kihasználása. “


A területen a KAV mérnökiroda irányításával és finanszírozásával teljes körű épületfelmérést és statikai feltárást végeztek. Ezután Lovász Károly elkezdte kidolgozni az átalakítás szakmai koncepcióját és azt az indítványt, amelynek köszönhetően 2015 decemberében a plébánia megkapta a munkához szükséges pénzügyi forrásokat. Cégünk a teljes kivitelezési folyamat során háttér szakmai támogatást adott a plébániának. „Azt sem tudtam, milyen technológiai lehetőségeink vannak a plébánia átalakítása során. Nem gondoltam például, hogy a középső folyosó bizonyos részeit ki lehet váltani egy acélgerendával. Ők segítettek megérteni, hogy mi történik, mi az, ami megvalósítható és mi az, ami nem. Olyan is volt, hogy folyamatában leállítottak helytelen dolgokat. “ – emlékszik vissza Dr. Juhász Gábor Tamás. A KAV-nak köszönhető többek között az is, hogy a kivitelezés során nem kellett lemondanunk az ólomüveg ablakról, valamint az álmennyezetről, aminek a templomtér akusztikájában is kiemelt szerepe van.


Az átalakítás során megújult az épület bejárata, valamint egy új harangtornyot is építettek, melynek belsejében a liturgikus térbe vezető lépcső, az új lift és modern gépészeti terek találhatók, emellett a toronyba három új bronz harang is került. A tetőre napelem rendszert helyeztek el, amivel a plébánia szinte teljes energiaigényét biztosítani tudják. A plébános legnagyobb örömére a kiszolgáló részeket és a papi lakást pedig úgy alakították át, hogy a lehető legtöbb terület funkcionálisan is használhatóvá váljon: „Ami miatt a legboldogabb vagyok, hogy a holttereket sikerült felszámolni, melynek köszönhetően a tanácsterem, a belső közösségi tér és az azt kiszolgáló konyha-étkező is sokkal nagyobb lett. Valóban jobb lett az épület elosztása, ami új lehetőségeket teremt arra, hogy igazán belakjuk a tereket. A bejárat megújításával pedig a templom az utcáról is felismerhetővé vált, így egyre többen jönnek be napközben is, hogy megnézzék az épületet. Ezzel az átalakítással tehát valóban új fejezet kezdődik közösségünk életében, amiért nagyon hálás vagyok a KAV-nak.“

Szerző
Magócsi Anikó
TovábbiHírek
01
020
2023 / 06 / 12
Reynaers-aluminium-nyilaszaro-Kenyeres-Laszlo-epitesz-latvanyterv
Nyílászárók a tervezési folyamatban egy építész szemével
Sokszor felmerül a kérdés, hogy a tervezési folyamatban mikor érdemes konzultálni nyílászárós szakemberekkel. A kérdéskörben Kenyeres László építészmérnök, az Archista építésziroda vezetője osztja meg tapasztalatait. Szerinte ma már a tervezési folyamatban kulcskérdés a nyílászáró, hiszen ez az egyik legösszetettebb része a háznak.  Aki tehát nem tájékozott a nyílászárók világában, az még külső segítséggel sem tud magabiztosan végig vinni egy kiviteli tervet.
Bővebben
2020 / 06 / 11
Hégli-Henriette-KAV-Hungária-Iroda-munka-2
KAV – Odafigyelünk arra, hogy a megrendelő mit szeretne megvalósítani!
A KAV csapata folyamatosan bővül, jelenleg is több pozícióra keresünk munkatársakat. Hégli Henriette közgazdász végzettséggel, ügyvezetői és ingatlanértékesítői pályafutás után tavaly júliusban érkezett a cégünkhöz. Projekt koordinátorként ő felel az egyedi árajánlatok készítéséért. Ahhoz, hogy a feladatát a lehető legoptimálisabban tudja ellátni, az indulás első pár hetében egy gólyaprogramban vett részt, amelynek keretében részletekbe menően, a cég működésének minden területére kiterjedően ismerte meg az egyes munkafolyamatokat, az egyedi nyílászárók piacát, a KAV-os gondolkodást.
Bővebben
2020 / 08 / 25
Schüco-sonder-egyedi-fejlesztésű-üveg-optikás-alumínium-nyílászáró-optivision-KAV-Hungária-Aluminium-2
Innovációval minden kérdésre létezik megoldás
Az ügyfelek és az építészek igényeinek változása az alumínium nyílászáró-rendszerek területén is folyamatos innovációt igényel. A KAV működésének egyik alapgondolata: hiszünk abban, hogy minden kérdésre létezik megoldás. Természetesen fejlesztéseink során is ebben a szellemben dolgozunk. A KAV Optivision rendszerét az Alukönigstahl szakmai támogatásával hoztuk létre. A cég értékesítési munkatársával, Kiss Gáborral olyan gyakran felmerülő kérdésekre keressük a választ, melyekre már meglévő termékek adhatnak megoldást.
Bővebben
2017 / 10 / 26
Ismét ALUTA Nívódíjat kapott a KAV
Ismét ALUTA Nívódíjat kapott a KAV
A KAV zugligeti családi ház referenciájának különleges homlokzatáért, az ott végzett szakmérnöki tervezésért és kivitelezésért vehette át a 2017. évi ALUTA Nívódíjat a “kisprojekt” (azaz lakóépület) kategóriában.
Bővebben
2022 / 11 / 17
Rotterdam-tarsashaz-udvari-homlokzati-reszlete-a-viz-fele
Cölöpökre épített középkori világ az üvegtornyok árnyékában
Az ALUTA - mint a hazai alumínium homlokzatépítők és nyílászáró gyártók egyetlen hazai szakmai egyesülete - minden évben szervez bel- és külföldi tanulmányutakat tagjai számára. Idén a közel 18 millió lakosú Hollandiába vezetett a külföldi utunk, mely során kiváló szervezéssel sikerült jelentős mennyiségű különleges épületet meglátogatnunk. Csapatunk Amszterdam és Rotterdam városait vette górcső alá, mely során az európai és a gyarmati történelem, a művészettörténet és a mérnökkultúra máshol nem látható egyvelege tárult a szemünk elé. Ha cölöpre épített városról beszélünk, legtöbbször mindenkinek Velence jut az eszébe. Pedig Amszterdam is így épült, mi több, így épül ma is. A jórészt tengerszint alatti autómentes belváros hajózható csatornákkal szabdalt kajla középkori házsorai, mint egymásra borult részeg gyufás skatulyák mutatják sok száz éve büszke arcukat a történelmi viharoknak. Túlélték a tűzvészeket, a pestist és az árvizek sokszori támadását, és tessék itt vannak sok száz éve. Azt súgják a ferde falak, hogy így kell az értéktelen mocsár helyén mérnöki tudással gátakat és csatornákat, raktárakat és egy jól lakható várost, hova tovább országot építeni.
Bővebben
2018 / 03 / 12
Minden ingatlant eladnak egyszer
Minden ingatlant eladnak egyszer
A személyes mérnöki igényfelmérés mára cégünk védjegyévé vált. Ezzel a folyamattal segítjük azt, hogy ajánlatkérő ügyfeleink objektív és letisztázott követelményrendszer alapján tudjanak a nyílászárók kérdésében dönteni.
Bővebben
2018 / 10 / 10
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel
Szinte műalkotásként is értelmezhetőek azok az ingatlanok, amelyek a KAV egyik folyamatban lévő projektjénél megvalósulnak. Az európai szinten is egyedülállónak számító épületek kivitelezéséhez itthon és a határon túl sem lehetett olyan céget találni, amelyik releváns referenciával rendelkezne. A különleges munkáról a lebonyolító cég ügyvezetőjével, Fodor Mihállyal és a projekt műszaki igazgatójával, Havasy Andrással beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 09 / 16
leica-3d-szkenner
3D-szkenner az alumínium nyílászárók legpontosabb tervezéséért, gyártásáért és beépítéséért
Az alumínium nyílászárók gyártását megelőzően a KAV munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a műszaki előkészítésre, szakági tervezésre. Azért, hogy a lehető legrészletesebb információ álljon rendelkezésre, nemcsak munkatársaink, hanem megrendelőink rendelkezésére műszerparkunkat az egyik legkorszerűbb 3D-szkennerrel bővítettük. Arról, hogy miként működik a műszer, és milyen információkkal segíti a különböző szakágak munkáját, Nagy Péterrel, a KAV egyik projektfelelős mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 08 / 29
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel
Egy okos háznál a termék kiválasztása a kulcskérdés
Egy új építésű ingatlannál a nyílászárók szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a leendő lakók szeretnének-e épületfelügyeleti rendszert a házba, hiszen a tervezés során minden megoldást ehhez kell igazítani. A mai rendszereknél ugyanis a rendszerspecifikus csatlakozóegységeket és kiegészítő modulokat már úgy kell tervezni és elhelyezni, hogy azok teljesen rejtve maradjanak.
Bővebben
2020 / 02 / 10
we-plan-for-the-entire-life-of-the-building
Az épület teljes életére tervezünk
Erdei környezetben valósul meg az a villaépület, melynek köszönhetően a KAV munkatársai együtt dolgozhattak a TSPC cégcsoport munkatársaival. Az építésziroda egyedi munkamódszeréről és módszertanáról Tóth-Lovrity Andrea projektvezető építésszel beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 08 / 04
alumínium-nyílászáró-gyártás-zsaluzia-árnyékolás-egyedi-Renson-Schlotterer-Warema-Reynaers-Schüco-cnc-automatizálás-ipar40-ablakgyár-ablakgyártó-üzem-raktár
Egyedi árnyékolók fejlesztése a KAV-nál
A klímaváltozás következtében az utóbbi években tapasztalt meleg és száraz nyarak egyre fontosabbá teszik a megfelelő árnyékolási megoldásokat. A piacon kapható sztenderd megoldások azonban sem mozgatási mechanizmusukban, sem formáikban nem követik le az egyedi ügyféligényeket. A KAV mérnökcsapata ezért a jelenlegi építészeti trendekre reflektáló, egyedi alumínium árnyékolókat kínál. A különleges megoldásokba Lovász Károly, a KAV ügyvezetője enged betekintést.
Bővebben
2019 / 03 / 29
Egy ház, amelynél a nyílászárók alakították a tervezési folyamatot
Egy ház, amelynél a nyílászárók alakították a tervezési folyamatot
Unlike its other competitors, KAV was not thinking about classic “contract manufacturing” - that is, not buying material from us, making and delivering it, so to speak - but actually looking at the whole project, looking for solutions and providing additional services to the Icelandic customer.
Bővebben
2019 / 06 / 21
Nagy-Zoltán-Reynaers
A legmegfelelőbb megoldást megtalálni az adott projekthez
A KAV a többi versenytársukkal ellentétben nem klasszikus bérgyártásban gondolkozott – tehát nem abban, hogy megveszik tőlünk az anyagot, legyártják és kiszállítják úgymond gépiesen – hanem valóban az egész projektet vizsgálták, a megoldásokat keresték, és ennek megfelelően plusz szolgáltatásokat is nyújtottak az izlandi vevőnek.
Bővebben
2022 / 10 / 20
Reynaers-hifinity-minimal-interior-luxury-glass-keret-nelkuli-sliding-door
Hatalmas üvegfalak egy lenyűgöző adottságú villában
Az üveg a lelke annak a villának, amit Koch Péter építész, a Nara Stúdió vezetője tervezett. A különleges formavilágú épület lebegő hatását a szinte végtelennek tűnő üvegfelülettel érték el, ami a tulajdonosnak megadja a tökéletes panorámát és a környezettel való kapcsolat semmivel sem összehasonlítható szabadság érzését.
Bővebben
2022 / 06 / 09
JANSEN-acél-nyílászáró-homlokzat-ablak-íves-hőhídmentes
Acél nyílászárók alkalmazási lehetőségei családi házakon
A lakóépületek építészeti trendjeinek változásával egyre nagyobb üvegfelületek jelennek meg az ingatlanokon, miközben a keretrendszerek méretigénye csökken. Így egyre többször merül fel az eddig csak a kommunális építési kultúrában jelenlévő acél nyílászárók használata. Arról, hogy milyen esetekben érdemes alumínium nyílászárók helyett acél nyílászárót választani, és mit tud ez a termékkör, Lovász Károllyal a KAV Hungária ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 10 / 08
Alumínium-nyílászáró-ablak-ajtó-tolóajtó-gyártó-iroda-KAV-Hungária-igényfelmérés-egyeztetés-ajánlatadás-rajz
Alumínium ablak ár meghatározó elemei 4.
Legnagyobb összeg a nyílászáró alapajánlat számozva, tételesen és részletesen leírva, alul összesítve. Erősen javaslom, hogy mindenről kérjenek számlát, így nincs vita a munka végén vagy ha garanciális igényük van. Tisztázni szükséges, hogy a kalkulációban taglalt árak nettó vagy bruttó összegek. Itt az egyértelműsítés miatt igényelje a hozzá tartozó arányos szakági nézetrajzokat vagy célszoftveres nyílászáró áttekintő képet. Minden elemnek van konszignációs jele, száma vagy neve, ezt a rajzokon meg kell találnia, könnyen azonosíthatónak kell lennie. Tartalmaznia kell a műszaki tartalmi elemeket, mint a nyithatóság, vasalati felszereltség és kilincs típus, szerkezet és vasalat szín, felületi minőség, üvegpanel minőség (rétegrendek) és bevonatok, tartozékok, speciális igény esetén rövid leírás. A kiszállítási költség helyszíni lerakodással együtt az ablak része, nem elhanyagolható elem, ezt is fel kell tüntetni.
Bővebben
2020 / 07 / 02
Schüco-alumínium-egyedi-bejárati-ajtó-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-minimal-house-kültér-exterior
Így hosszabbíthatjuk meg az alumínium nyílászárók élettartamát
Hosszú élettartam, magas minőség, kivételes strapabírás és modern megjelenés. Általában ezek a szempontok is szerepet játszanak abban, ha valaki családi házára alumínium nyílászárót választ. Bár a forgalmazók gyakran úgy hirdetik, hogy az alumínium bejárati ajtó és ablak nem igényel karbantartást, van néhány dolog, amelyekkel nemcsak használati idejüket növelhetjük meg, hanem megjelenésüket is megóvhatjuk.
Bővebben
2021 / 11 / 15
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászáró választása, homlokzat tervezésekor sokakban felvetődhet a kérdés, mi legyen a döntésünk szempontja: a design vagy a funkcionalitás? „A forma követi a funkciót” szólás ugyanis mára többszörösen átértelmeződött az építészek fejében, sokszor mindent alávetnek a külcsínnek, így a design öncélú tervezési elvként jelenik meg. Építészeket kérdeztünk arról, számukra mi a fontosabb szempont, ketté kell-e választani a design és a funkcionalitás kérdését.
Bővebben
2020 / 02 / 27
Tornóczky-Mónika-Alukönigstahl
A cél: karbonsemleges épületek 2050-re
A klímaváltozás kapcsán nemcsak a mindennapi életben, hanem az épített környezettel kapcsolatban is egyre többször merül fel a környezettudatosság kérdése. Tornóczky Mónika építésszel, az Alukönigstahl – mint a a Schüco és Jansen cégek közép-európai képviselője – termékmenedzserével azokat a lehetőségeket jártuk körbe, hogy miként lehet egy épület karbonlábnyomát a minimálisra csökkenteni.
Bővebben
2024 / 01 / 31
A nyílászáró minősége négy pilléren műlik
A nyílászáró minősége négy tulajdonságon múlik
A nyílászáró minősége négy pilléren nyugszik, ezek mindegyike fontos az ablak típusától függetlenül. Vajon mitől jó minőségű a nyílászáró? Milyen tulajdonságok vizsgálata szükséges ahhoz, hogy jó ablakot, ajtót vagy tolóajtót vásároljunk? A kérdésekre adott válaszok az alábbi cikkben olvashatók.
Bővebben