INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászáróssal

Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászáróssal

Ziszidisz-Nikosz-Etna
2020 / 04 / 08

Megbízhatóság, precizitás, minőség és valódi értékteremtés – ezek mentén működik a jövőre 30 éves Etna Kft. A cég a közintézmények, műemlék jellegű felújítások és a hagyományos lakóépületek mellett ma már a prémium családi házas szektorban is egyre komolyabb lehetőséget lát. De bármelyik szegmensben dolgozzanak is a generálkivitelezésen túl építészeti és belsőépítészeti tervezéssel is foglalkoznak. Ziszidisz Nikosz ügyvezető azt vallja, mindig olyat akar létrehozni, ami mellé egyenes háttal oda lehet állni.

A céget még édesapád alapította. Miként tud ma Magyarországon szerinted egy építőiparban tevékenykedő dinasztikus cég fenntarthatóan működni?

Édesapám 1991-ben alapította a céget, ha belegondolunk, hogy ekkoriban jöttek létre az első kft-k Magyarországon, már ez is rejtene magában néhány történetet. Sok olyan pillanat volt az elmúlt közel 30 évben, amikor könnyebb lett volna tiszta lappal indulni. Beleléptünk olyan csapdákba, amit a ki nem fizetések jelentettek, vagy olyan munkákba, ahol nem, hogy nullszaldósan, hanem veszteséggel jöttünk ki belőle. Édesapám egyik legfontosabb hagyatékaként azt hagyta ránk, hogy munkát nem hagyunk félbe. Azt tisztességgel be kell fejezni jóban, rosszban. Sok tanulópénz is volt ebben, de egy kezemen meg tudom számolni, hány munkát hagytunk félbe. Édesapám és utána én is mindent megtettünk azért, hogy minden munkát tisztességgel lezárjunk. Még úgy is, ha az nem nekünk kedvez. Édesapám sajnos már 3 éve nincs velünk, de szinte az utolsó pillanatig velünk dolgozott. És mindvégig nagyon szépen és egyenletesen hozta azt a minőséget, ami miatt az Etna az Etna ma. 

Egyébként automatikus volt, hogy tovább viszed a céget? 

Két bátyám van, ők mind a ketten építészek. Mind a hárman apu kezei alatt cseperedtünk. Fizikai munkával, például kubikolással, segédmunkával kezdtünk, majd fokozatosan, amikor már fejben is felnőttünk hozzá, akkor kezdtünk el szakmai feladatokat végezni. 10 évesen kezdtem adogatni a szerszámokat, és egészen 26 éves koromig minden nyáron melóztam. Tesóim valamivel kevesebbet voltak a kivitelezésben, ők inkább tervezői és a design irányába orientálódtak. Szabadkézzel és számítógéppel is nagyon ügyesen rajzolnak, nagyon tehetségesek. Természetesen azért idő kellett ahhoz, mire mindenki elfogadta, hogy a legkisebb fiú lesz apu helyettese. Ma mindhárman a cégben dolgozunk és kb. 10 éve csatlakozott hozzánk az unokatestvérem is, aki a pénzügyeket viszi. Az erősségem szerintem leginkább az, hogy jól látom a munkafolyamatokat: bárhova leültetnek, bármilyen szakmában, viszonylag hamar átlátom azt, hogy ki mit csinál, és miként lehetne azt gyorsítani, hatékonyabbá tenni. Már fiatalon sem csíptek annyira a munkások, mert a holtidőket mindig kitöltöttem valamivel. Ha láttam, hogy lebzselés van, változtattam, hiszen azért megyünk oda, hogy hatékonyak legyünk. Csak a diplomám megszerzése után, 2006-ban társulhattam. Apu egyik legjobb döntése volt, hogy amikor még korábban halasztottam a főiskolán, még akkor is csak fizikai munkára alkalmazott. Így igazából dacból, hiúságból végeztem el az iskolát, aminek végül az ismerősi köröm 80 százalékát és sok munkatársamat köszönhetem. 2006-ban 50 milliós volt a cég forgalma, idén karcolgatni fogjuk a 4 milliárdot.  A valódi utódlás 2015 körül zajlott le, amikor én már megtanultam mindent aputól, és már új dolgokat is hoztam a cégbe, bővítettem a szolgáltatási köröket, egyre több mindennel foglalkoztunk, egyre teljes körűbben és egyre nagyobb léptékben. Nem volt ünnepélyes cégátadás, hanem eddigre fogadott el mindenki, és már inkább engem keresett mindenki a kérdésével.

A minőség, egyediség, érték elég ritka hívószavak ma az építőiparban. Hogy lehet ezt a mai piaci környezetben fenntartani?

Szerintem a legfontosabb, hogy ez nekünk a hivatásunk. Nekünk ez nem pénzkereseti forrás, hanem hivatás, ahogy viccesen szoktam mondani: pár évvel ezelőtt, nem is kerestünk vele, mert rosszul ment a gazdasági oldala. Amikor elkezdtünk egy új munkát, akkor a régiekből még ott voltak a finom részletek eldolgozása, amiket nem lehetett elnagyolni, hiszen az apró részletek adják meg ezeknek az épületeknek a különlegességét és bizony az ilyen jellegű javítási, szépészeti munkák korábban nem  voltak bekalkulálva, de megcsináltuk becsületből. Nem az anyagi javak megszerzése volt a cél.  Mindig különlegeset szerettem volna alkotni, és mindig olyat akartam, ami mellé oda lehet állni egyenes háttal, és azt mondani, hogy ezt én csináltam, szerveztem, vagy találtam ki. Ha egy produktum kijön a kezed közül, az olyan minőségű legyen, hogy évekkel később is, ha visszanézel, büszkén álhass mellé. Ne arról szóljon, hogy ússzuk meg a feladatot, hanem legyen az egy olyan termék, amit te hoztál létre, és ezzel a világnak adtál valamit. A másik hitvallásunk, hogy ha valamit csinálsz, akkor azt a legjobban, a legmagasabb szinten tedd. Ahogy azt régen a szamurájok tették, fanatikusan, professzionálisan. És hogyha ez mind megvan, akkor biztos jön bele majd  a pénz is. Ha nem kizárólag a pénzre fókuszál az ember, akkor tud teremteni maga körül egy olyan mikrokörnyezetet, ahova szívesen jönnek dolgozni.  És ehhez szerintem annyi kell, hogy azt csinálod, amit mondasz, és azt mondod, amit csinálsz. Például a munkásokat mindig kifizetem határidőre, és amit megígérek, azt tartom is. Ha ezt a két dolgot megcsinálja az ember, már akkor különlegesnek számít a piacon, ha pedig még a munkakörnyezetre is figyel egy kicsit, például legyen a kollégáknak pihenője, melegedő konténere, kapjon nyáron hűsítő vizet, rendes munkásruhát, szerszámot akkor pláne. Pedig szerintem ez az alap. Így tudunk jó házakat építeni.

Nagyon hasonló alapelvek mentén működtök, mint a KAV. Hogyan kezdtetek el együtt dolgozni?

Már egy ideje kerülgettük egymást a KAV-val. Nagyon jókat hallottam a szakmában az egyedi nyílászárós megoldásaikról. Többször szóba jöttek ajánlattétel szintjén is, de az első benyomásom az volt, hogy drágák, akkoriban pedig nagyon árérzékenyen dolgoztunk. Pedig a magasnak tűnő ár mögött rengeteg, tapaszlanton alapuló plusz szolgáltatás volt, amivel éppen a prémium környezetben nem szabad spórolni. Ha megnézzük a valós műszaki tartalmakat, akkor a KAV mindig feljebb tette a mércét, ami megüti azt a szintet, ami ide kell, a minőség rovására sosem hoznak döntést. Azok a műszaki megoldások, amit ők ajánlottak, az igazából a másik vállalkozónál is ugyanennyi lett volna, hogyha részleteiben is kielemezzük a szolgáltatásokat. Úgy kezdtünk el aztán együttdolgozni a KAV-val, hogy ők előbb kerültek kiválasztásra a projektben, mint mi.  Nem tudom, hogy miért, de manapság elég gyakori, hogy a megrendelők a nyílászárós megbízásokat szeretik maguk intézni. Én pedig általában azt mondom, ha már meg van rendelve, akkor mi nem fogunk megállapodni, mert mi generálkivitelezők vagyunk. Erre rávágják, hogy de ez csak az ablak vagy éppen az alumínium bejárati ajtó.

De miért probléma, ha ezek már megvannak?

A nyílászárós megoldások ma már kiemelten fontosak egy ingatlanon, a homlokzati burkolatok találkozásával, a síkok kialakításával, párazáró szigetelésekkel, hőhíd megszakításokkal, okos megoldásokkal mind együtt kezelendők. Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászárósokkal. Ez az, ami a KAV-nál előrébb jár, mint az átlag nyílászárósok esetében, akik a „majd a tervező megrajzolja, meg majd a nem tudom ki javasolja” elvet követik. A KAV-osok együtt tudnak gondolkozni a projekttel, fancy megoldásokat tudnak javasolni, amik sokszor túlmutatnak egy beépítési útmutatón. Átgondolják, hozzátesznek bizonyos részeket, amitől – bármilyen furcsán is hangzik ez elsőre – menő tud lenni egy nyílászáró. Ők érzik, hogy mik azok a finom részletek, amiket bele kell tenni. Együtt tudnak gondolkodni az építész kollégával. Az említett projektet úgy kaptuk meg, hogy a megrendelő már egyeztetett a KAV-val. És ők egy olyan terméket hoztak be a magyar piacra, ami egyelőre csak a külföldi katalógusokban, meg a Pinteresten látható. Keret nélküli, nagyon filigrán tolóajtókat fognak beépíteni ebbe a bizonyos luxus épületbe, és ők ügyesen körbejárták ennek az összes problematikáját. Azt gondolom, és azóta már tapasztaltam is, hogy ők sem adnak ki olyat a kezükből, ami mögé nem tudnak egyenes háttal odaállni.

Szerző
Magócsi Anikó
TovábbiHírek
01
020
2024 / 02 / 27
Aluminium-nyilaszaro-ablak-toloajto-Reynaers-Schuco-KAV-passziv-haz-zebegeny-Magyarosi-Csaba-hazpimpeles-Hoeflon
Nyílászáró beépítésének lépései
Mi az az öt lépés, amit nyílászáró beépítésekor végig kell járnunk? Magyarósi Csaba zebegényi alumínium nyílászáróinak helyszíni beépítéséről készített videója mellett most írásban is összefoglaljuk a fontosabb állomásokat
Bővebben
2023 / 03 / 21
Schüco-aluminium-3-KAV-PD77-FW50+-exclusive-window-sliding-door-glass-roof-exterior
Speciális KAV nyílászárók a Költő Kertben
Az Európában is különlegesnek számító épületegyüttes, az 5000 négyzetméteren elterülő Költő Kert villapark speciális üvegelemeiről és nyílászárós megoldásairól készített riportot az MTVA innovációs magazinműsora, a Novum. Környezettudatosság, innováció, organikus építészeti elemek áttetsző hatalmas üvegfelületekkel, és egy olyan szemléletmód, amelyben a vizuális kultúrának is kiemelt szerepe van. A Költő Kert villaparkban az egyik legnagyobb kihívást azok a speciális megoldások jelentették, amelyeket a nyers betonfelület és az üveghártya találkozásánál kellett kialakítania a KAV munkatársainak. Lovász Károly a riportban kiemelte, a KAV mérnökeinek és munkatársainak számos kihívást meg kellett oldaniuk a tervezés és a kivitelezés során, legyen szó a hőtechnikáról, a napvédelemről, a gépészetről, az üvegkorlát kapcsolatokról vagy a vízszigetelésről. Az eredmény egy egyszerre organikus és high-tech épület, ami nemcsak megjelenésében, de innovációiban is kivételesnek számít Magyarországon.
Bővebben
2019 / 08 / 29
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel
Egy okos háznál a termék kiválasztása a kulcskérdés
Egy új építésű ingatlannál a nyílászárók szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a leendő lakók szeretnének-e épületfelügyeleti rendszert a házba, hiszen a tervezés során minden megoldást ehhez kell igazítani. A mai rendszereknél ugyanis a rendszerspecifikus csatlakozóegységeket és kiegészítő modulokat már úgy kell tervezni és elhelyezni, hogy azok teljesen rejtve maradjanak.
Bővebben
2021 / 10 / 22
Schüco-alumínium-egyedi-bejárati-ajtó-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-minimal-house-kültér-exterior
Alumínium nyílászáró családi házra
A KAV több mint nyolcéves privát lakóépületi szektorban történő aktív működése során ugrásszerűen növekedett az alumínium nyílászárók térfoglalása a hazai családi házas piacon. Beszállítók mondják, hogy mivel cégünk volt az első Magyarországon, aki kifejezetten alumínium ablakot, ajtót és tolóajtót kínált lakóépületre, méltán nevezhető e terület úttörőjének. De honnan és hová jutottunk 2013 óta, milyen evolúciója volt ennek az építőipari területnek?
Bővebben
2022 / 05 / 26
Farkas-Gábor-Sika-Magyarország
Alumínium nyílászáró és a ragasztástechnika
Az egyedi nyílászárók, a hatalmas üvegfelületek és a keskeny keretrendszerek sem lennének építési kultúránk részei a ragasztástechnikai fejlesztések nélkül. Hogy milyen speciális rögzítési és tömítési eljárások vannak, milyen innovációk jöttek létre a területen az elmúlt évtizedben, arról Farkas Gáborral, a Sika Hungária Kft. ipari ragasztástechnika üzletágvezetőjével beszélgettünk. A KAV és a Sika együttműködése ugyanis hosszú évekre nyúlik vissza. Kezdetben még csak az üveg-üveg helyszíni csatlakozások tömítési anyagait szállították, mára a KAV üzemi dolgozóit és beépítő csapatát speciális anyagokkal és eszközökkel látják el, valamint mérnökeinket is oktatják.
Bővebben
2022 / 10 / 07
Schuco-curtain-wall-minimal-luxury-house-glass-front-door-exterior-facade-luxury
Az alumínium nyílászáró és a homlokzat kapcsolata
A legújabb alumínium nyílászárós megoldások, többek között a filigrán tokrendszerek és a nagy üvegfelületek megjelenésével párhuzamosan a homlokzatok is átalakultak a családi házak piacán. Egyre több épületnél a funkcionalitás mellett a design is kiemelt szerepet játszik. A tervezés során azonban még csak ritkán vonnak be az építészek nyílászárókkal és homlokzattal foglalkozó szakembereket. Vatai Krisztián, a homlokzatok tervezésével, kivitelezésével és gyártásával foglalkozó Facade Design & Building ügyvezetője szerint, hogy ez megváltozzon szemléletváltásra és edukációra van szükség.
Bővebben
2018 / 03 / 12
Minden ingatlant eladnak egyszer
Minden ingatlant eladnak egyszer
A személyes mérnöki igényfelmérés mára cégünk védjegyévé vált. Ezzel a folyamattal segítjük azt, hogy ajánlatkérő ügyfeleink objektív és letisztázott követelményrendszer alapján tudjanak a nyílászárók kérdésében dönteni.
Bővebben
2022 / 06 / 17
Aluta-Nívódíj-2022-KAV
Két KAV-épületet díjazott az ALUTA
Az elmúlt évek sikerei után idén két KAV-épületet díjaztak a magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen elismerésén.  Az ALUTA Nívódíjjal „kisprojekt”, azaz lakóépület kategóriában a KAV mártonhegyi „Költő Kert” épületcsoportját, míg külföldi „nagyprojekt” kategóriában az izlandi Marriott Hotellel kapcsolatos speciális nyílászárós megoldásainkat ismerték el.
Bővebben
2021 / 10 / 01
alumínium-nyílászáró-gyártás-ablakgyár-ablakgyártó-üzem-raktár-tárolás-üveg-üvegragasztás
Alumínium ablak ár meghatározó elemei 3
Mindenki szeret teljes körű, részletes és minden variációt biztosító árajánlatot kapni. A KAV eddig is sok saját fejlesztésű ajánlati formátumot alkalmazott, most tartunk a 4.2 verziónál, ennek mintegy kilenc éves evolúcióját több szolgáltatás- és termékbővülés, beszállítói és alvállalkozói változás indukálta. De mit is kell tartalmazzon egy árajánlat és mi kell ahhoz, hogy helyes tartalmú, valamint mindenre kiterjedő legyen? Milyen ajánlati elemek láttán lehetünk biztosak abban, hogy nem lesz meglepetés?
Bővebben
2022 / 08 / 18
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Bár az egyik legkorszerűbb homlokzati elem az üveg, a tervezési folyamat során számos probléma adódhat, ha nem megfelelő módon átgondolt üvegszerkezetek alkalmazására kerül sor. Hogy mitől különlegesek az üvegszerkezetek, és miért fontos, hogy már a tervezés során hozzáértő szakági tervezők foglalkozzanak ezekkel az épületelemekkel, arról Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk.
Bővebben
2017 / 08 / 02
A KAV támogatásával újult meg a vizafogói plébánia
A KAV támogatásával újult meg a vizafogói plébánia
Befejeződött a Tours-i Szent Márton plébánia teljes körű épületszerkezeti és energetikai felújítása, valamint funkcionális bővítése. A Budapest, Váci úti szakrális épület átalakításának koncepcióját cégünk vezetője, Lovász Károly dolgozta ki. És bár a kivitelezést végül közbeszerzési eljárás keretében mások végezték, a munkálatok során a KAV mindvégig szakmai tanácsadóként támogatta és ellenőrizte a projektet. Az 5 éves folyamatról Dr. Juhász Gábor Tamás plébánossal beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 05 / 03
alumínium-ablak-függönyfal-nyilászáró-jumbo-nagy-méretű-üvegezés-üveg-üvegpanel- egyedi-beemelés-ablak-beépítés-üvegező-robot-pókdaru
Dönts nagyméretű alumínium nyílászáró mellett!
Az alumínium nyílászárók családi házakon való alkalmazása lehetővé teszi, hogy lakóépületeiken egyre nagyobb üvegfelületek jelenjenek meg. Mivel időnk nagy részét a beltérben töltjük, a nagy transzparenciát adó alumínium ablakok és tolóajtók segítenek szinte közvetlen kapcsolat teremteni a környezettel. Hogy miért érdemes nagyméretű nyílászárót választani, arról Lovász Károllyal, a KAV Hungária ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 05 / 16
Reynaers-aluminium-emelo-tolo-ajto-ablak-uveg-homlokzat-burkolat-Schlotterer-92Z-Raffstore-zsaluzia-minimal-house-terasz-lepcso-gyep-kert-kulter-exterior
Az árnyékolók evolúciója
A klímaváltozás és az egyre speciálisabb ügyféligények nemcsak a nyílászárók, hanem az árnyékolástechnikai rendszerek evolúcióját is felgyorsította. Míg korábban a teljes sötétítés volt a cél, ma már inkább a fényszabályozás és a lehető legnagyobb transzparencia a fő szempont. Ennek is köszönhető, hogy legtöbben a lamellás és a textil árnyékolókat választják.
Bővebben
2021 / 11 / 12
Schuco-aluminium-ASE80-toloajto-egy-sines-minimal-interior
Tolóajtó alumíniumból 2.
Az emelő-toló mechanizmus lényege, hogy az egy profillá egyesített egy-, két- vagy három sínes alumínium vagy kompozit tokkeret sarokmerev sarkokkal körbe fut (alul, felül és oldalakon), a fix üvegpaneleket tokba vagy szárnyakba építjük bontható megoldással, akár egymás mellé sorolva szintmagas méretben mintegy végtelenítve a homlokzatot.
Bővebben
2016 / 01 / 01
Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária
Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária
Nyert a felelős gondolkodásmód
Bővebben
2017 / 12 / 20
Az etikus működés a KKV-kat is az élvonalba emeli
Az etikus működés a KKV-kat is az élvonalba emeli
Az etikus működés a nagyvállalati szektor után egyre fontosabb szerepet kap a kis- és középvállalkozások körében is. Ezek a cégek nemcsak ügyfeleik és beszállítóik érdekeit, hanem környezetük és munkavállalóik szükségleteit is figyelembe veszik. Tevékenységükkel és hozzáállásukkal példát mutatnak, s erősítik a bizalmat is. Ez a hozzáállás a hosszú távú működés, a gazdasági stabilitás alapját jelentheti, ráadásul az Y és Z generációs munkavállalók is szívesebben választanak etikusan működő munkahelyeket.
Bővebben
2021 / 08 / 05
alumínium-nyílászáró-gyártás-Reynaers-Schüco-cnc-automatizálás-ipar40-ablakgyár-ablakgyártó-üzem-tárolás-üveg-üvegragasztás
Így készülnek az alumínium nyílászárók
Vajon hogyan készül egy alumínium keretes ablak vagy ajtó? Mi történik a megmunkálócentrumban? Hogyan marják, vasalják, munkálják elő az alumínium nyílászárókat a gyártás folyamán? Mekkora üvegfelületet lehet legyártani? És vajon hogyan kell összeállítani egy ablakot? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Mesterember című műsorban, amely az alumínium nyílászáró gyártó munkáját mutatja be.
Bővebben
2020 / 04 / 21
Schuco-Reynaers-aluminium-window-door-slide-glass-interior-fassaden-night3-k
A nyílászárók letisztult esztétikája
Az alumínium nyílászárók megjelenése a családi házas szektorban a minimál építészeti stílus népszerűségének is köszönhető. A kevesebb több elvének alkalmazása az építészetben az egyedi megoldások, a puritán vagy transzparens felületek felé vitte a tervezők gondolkodását. A minimál házakban az egyszerű formák segítenek abban, hogy kialakuljon a harmónia érzése, amelyben a tér az ember szolgálatában áll.
Bővebben
2020 / 03 / 30
we-will-come-out-of-this-situation-even-stronger
Erősebben fogunk kijönni ebből a helyzetből
A koronavírus-járvány megfékezése miatti intézkedések nem várt helyzeteket teremtettek életünk és a gazdaság szinte minden területén. Hogyan lehet ebben a helyzetben versenyhelyzetet kibíró, proaktív és megoldásra törekvő, mégis hatékony eljárásokat bevezetni az ügyféligények kiszolgálásának érdekében? A KAV-nál történt változásokról Lovász Károly, a cég ügyvezetője számol be.
Bővebben
2021 / 11 / 19
Reynaers-alumínium-nyílászáró-nyitott-tolóajtó-3-sínes-emelő-toló-ajtó-minimál-homlokzat-lézervágott-lemez-burkolat-beltér-belsőépítészet-nappali-interior-night
Tolóajtó alumíniumból 3.
Előző cikkünkben a tolóajtók működési fajtái szerinti csoportosítást folytattuk, az emelő-toló és a bukó-toló tolószárnyakból épült termékekkel fejeztük be a korábban megkezdett sort. A következő két cikkben egy másik szemüvegen keresztük vizsgáljuk az alumínium toló megoldásokat, mégpedig nyitási képek szerint, de most a korábbi 3D szimulációink segítségét is megkapjuk a könnyebb értelmezéshez.
Bővebben